5 lakberendezési hiba, amit ne kövess el az első lakásodban
Kevés izgalmasabb esemény van, mint amikor életed első lakásába költözöl, természetes, hogy ilyenkor ki akarod élni a rejtett lakberendezői hajlamaidat. A szakértők azonban óvatosságra intenek: ebbe az öt gyakori hibába például semmiképpen ne ess bele a lakás berendezése közben.
A szakértők jelen esetben designerek, akik a tanácsaikkal olyan lakberendezési hibáktól próbálnak megóvni, mint hogy fura elrendezésben vannak a bútorok, nem jó a fal színe, vagy hogy túl nagy, túl sok képet teszel a falra. Szerintük a következő öt hiba a leggyakoribb, amibe szinte mindenki beleesik, amikor berendezi az első lakását.
1. Nem kezeled egységként az egész lakást
„Gyakori hiba, hogy az első lakásnál nem úgy tekintenek az otthonukra a tulajdonosok, mint egy egységre. Nem gondolják át, hogy a helyiségek hogyan illeszkedhetnének egymáshoz, hanem inkább szobáról szobára haladnak, mindegyiket különálló projektként kezelik. Így alakulhat ki az, hogy a lakás összképe nem lesz harmonikus. Fontos, hogy dekorálás közben szem előtt tartsuk, hogy a lakás minden pontjának harmóniában kell lennie egymással.” – Paloma Contreras, Interior Designer, La Dolce Vita
2. Elsieted a lakberendezést
„Hol kell egyáltalán kezdeni a lakberendezést? Én is beleestem abba a hibába, hogy elsiettem a dolgot az első lakásomnál, elmentem az IKEA-ba, összevásároltam sok bútort, és azt hittem, kész van a lakás. Sokkal jobb lett volna, ha türelmesebb vagyok, és jobban körülnézek, különlegesebb, hozzám jobban illő bútorokat vadászok.” – Shea McGee, Studio McGee
lakberendezés hibák szakértő
3. Nem próbálod ki a falfestékeket
„Meg voltam róla győződve a saját lakásomnál, hogy az a falfesték, amit a boltban vettem, tökéletes lesz a falamon. Le is festettünk vele egy egész szobát tesztelés nélkül, aztán rájöttünk, hogy borzasztó választás ez a szín. Manapság már lehet kapni minden színből próbaadagokat, érdemes tesztet végezni velük otthon, mielőtt nekiesel a festésnek.” – Niki Brantmark, Lagom: Not Too Little, Not Too Much, Just Right: the Swedish Guide to Creating Balance in Your Life
4. Minden bútort a falhoz tolsz
„Az egyik legalapvetőbb lakberendezési hiba, amit a megrendelőimnél látok: minden bútort a fal mellé tolnak. Ahhoz, hogy egy izgalmasabb teret kapj, próbáld ki, hogy elhúzod a faltól az asztalt és a kanapét. Gondolkodj szabadabban, és játssz a bútorokkal!” – Alyssa Kapito, Alyssa Kapito Interiors
lakberendezés hibák szakértő
Kétszer nagyobbnak tűnik a kicsi nappali ezzel egyszerű trükkel
Rendezd át a lakást a saját lelki békéd érdekében!
5. Az álmaid lakását dekorálod, nem a sajátodat
„Amikor az első lakásomat dekoráltam, akkor nagyon megtanultam, hogy abban a térben kell gondolkodnom, ami a rendelkezésemre áll, nem pedig abban, amire vágyom. Mert ha ész nélkül összevásárolunk mindent, akkor lesz egy lerakatunk otthon egymáshoz nem illő dekorációkból.” – Robert Leleux, Southern Style Now

Forrás: nlc.hu
Miért válassza az Ingatlan Raktárt?
Mert nem viccelünk, amikor a nevünkkel arra utalunk, hogy mekkora mennyiségben biztosítunk hozzáférést eladó és kiadó ingatlanokhoz. Több ezer ingatlanról van szó, melyek az ingatlan piac teljes spektrumát lefedik.
Tehát ha még csak most tájékozódik, vagy már pontosan tudja, hogy mit keres, az Ingatlan Raktárban biztosan megtalálja. Tegye próbára!
Eladó ház Budapest
Kiadó lakás Budapest
Telek Budapest
Kiadó házak
Eladó ház Buda
Telek Pest megye
Nyaraló Balatoni régió